Most pedig szeretném megismertetni Veletek röviden azokat az energetikai kezelési módokat, melyeket a hivatásom, segítségnyújtásom során alkalmazok. Ezen módszereket szoktam egyesével, de akár összességében is alkalmazni, ahogy a helyzet megkívánja a hatékonyság érdekében. Fontos megjegyeznem, hogy mindegyik módszer teljesen biztonságos.

Minden konzultáció személyre szóló és egyedi. Ráhangolódok a hozzám forduló Lelkére, Felettes Énjére, felveszem Vele a kapcsolatot és Tőle kapom a szükséges információt.

Hát akkor kezdjünk is bele!

Szíriuszi energia

2020-ban tudtam meg, hogy szíriuszi Lélekmag lakozik bennem, ami gyönyörűen kicsírázott és fejlődésnek indult bennem. 2021 őszén egy egyéni konzultáció keretén belül, megérkezett hozzám az Égi Csoda: megkaptam az Égi Beavatást a szíriuszi energiába, amely azóta már beépült szívembe-lelkembe-testembe egyaránt.

A Szíriuszt nevezik Nagy Kutya csillagképnek is, valamint a magyar csillagmondákból megtudhatjuk azt is, hogy ő a Sánta Kata vagy más néven Sánta lány. Ez a csodabolygó a Földről éjszaka látható legfényesebb, kékesfehér színű csillag. A szíriuszi energiák lenyomatai megtalálhatók az ősi Egyiptomban és Erdély területén egyaránt.

A Szíriusz a mi Léleknapunk, tőle kapjuk a lelkünk fejlődéséhez szükséges energiát. Lelki Fényünk legerősebb forrása. A felkeltéje minden évben 08.08-ára esik, amikor az Oroszlán Kapu nyitva áll számunkra.
A Szíriusz Energiái támogatnak, emelnek, alakítanak bennünket. Hatására erőteljesen alakul a Szív Központunk (Szívcsakránk) és az Isteni Önvalónknak lehetősége nyílik arra, hogy megnyilvánuljon számunkra, azaz ÖnMAGunkra ismerhetünk. Segítségével felfedezhetjük és átélhetjük az eddig bennünk szunnyadó, elrejtett Képességeinket, Küldetésünket, Spirituális Életfeladatainkat.

A beavatásom során megnyílt a képességem arra, hogy a szíriuszi energia segítségével kezeljek, fájdalmat csillapítsak, stresszt, blokkokat és egyéb negatív energiákat oldjak, továbbá a még szunnyadó Lélekmagocskákat felébresszem és beaktiváljam. Függetlenül attól, hogy Lelkednek van-e szíriuszi kötődése vagy nincs. A Lélekfejlődés egy magasabb szintjére juthatsz el a kezelés során, ugyanis a Lélek megkapja a magasabb szintű besugárzást, beavatást, ami által könnyebben fejlődik, alakul az igazi lélekminőség és beindulnak a változások.

Reiki, a Feltétel Nélküli Szeretet Energiája

Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy megtaláljuk belső békénket, önmagunk harmóniáját. Ebben segít a Reiki, ami egy egyszerű és szelíd módszer. Segít tudatosabban megélni, elviselni a nehéz élethelyzeteket (pl. egy szerettünk elvesztése), enyhíti a stresszt, a szorongást, felszabadítja az érzelmi blokkokat, a negatív energia mintákat. Mindemellett pozitív gondolkodásra ösztönöz. Energiával, életerővel látja el a testet és a lelket egyaránt. Támogatást nyújt a test öngyógyító folyamataiban, kiegyenlíti, egyensúlyba hozza a test energiáit. Erősíti a kreativitás fejlődését. Biztosítja a teljes relaxációt, a kellemes érzést és a teljes egység megélését. A Reiki energia önmagát szabályozza a kezelt személy szükségletéhez igazodva. Túltölteni senkit sem lehet, hisz ilyenkor az energia átadása automatikusan leáll vagy a segítő kapja meg. Ez a csodaenergia ugyanúgy működik embereken, növényeken és állatokon egyaránt. A Reiki azért is hasznos, mert hosszútávon támogatja a harmóniát és a kiegyensúlyozottságot testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

Szellemgyógyászat

Mi is ez az alternatív kezelési mód? Egy olyan energetikai módszer, amely rendkívül hatékonyan, gyorsan és célzottan fejti ki hatását. Hiszen ha már a tünetek a fizikai testben is megjelennek, akkor az azt jelenti, hogy megbetegedett a szellemtestünk. A testi tünetek megjelenése valójában nem ellenségünk, hanem figyelemfelhívások számunkra, a lelkünk üzenetei és gondolkodásmódunk tükröződései. Ezért is nagyon fontos, hogy az embert egységként szemléljük, azaz test-lélek-szellem szinten egyaránt. A módszer lényege, hogy az Univerzum, a Szeretet energiáját arra a területre irányítjuk, ahol energiahiány, egyensúlytalanság található a szellemtestben. A célzott kezeléssel újra megteremthetjük a szellemtest egyensúlyi állapotát. Ezáltal pedig a test fizikai szintjén is beindulnak a változások.

Ha bármiben a segítségedre lehetek, keress bizalommal.

Mónus Szilvi

E-mail: info@tolgyfatunder.hu

Mobil: +36 70 388 1067

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy tevékenységem nem minősül sem egészségügyi, sem pszichoterápiás, sem természetgyógyászati tevékenységnek. Az csupán segítő, támogató jellegű. Tevékenységem során nem diagnosztizálok. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a hozzám fordulók betegség esetén elsősorban mindenképp konzultáljanak szakorvossal és feltétlenül tartsák be az utasításait.


Bódító, tudatmódosító, kábító hatású szerek (alkohol, drogok, antidepresszánsok és kedélyjavító szerek) befolyásoltsága alatt álló személyt nem kezelek!